Simpson család Blog

Simpson család Blog

Top25 THOH szegmens

2014. november 12. - Kálovics Tibor

Néhány héttel ezelőtt  a blog hasábjain kitárgyaltam, hogy melyik az a 10 legjobb haloweeni epizód, amelyet Simpsonéktól láthattunk. Mint ismert ezekben az epizódokban három rendhagyó történet látunk, amelyben az alkotók az ünnep "szelleme előtt tisztelegnek, rendhagyóan groteszk hangvételben. Ezekből a történetekből állítottam össze egy 25-ös listát, amely teljesen szubjektív. Fontos, hogy a történeteket egyenként értékeltem, semmi közük sincs az epizódok minőségéhez.




1.Starship Poopers" (10. évad)
500px-Starship_Poopers_33.JPG
"Nehéz szülés" volt kiválasztani az elsőt, amely végül a 10. évad epizódjának záró története volt. Nem igazán kedvelem Kang és Kodos karakterét, mivel az alkotók szinte valamennyi THOH epizódba beteszik a Regel7 bolygó, nem túl vicces lakóit, viszont itt jól működik a duójuk. Bár mint tudjuk, hogy ezek az epizódok nem kanonizálhatóak, mégis választ kaspunk, hogy miért is Maggie a család legokosabb tagja.  Ami kiemeli ezt a 7 percet az átlag szegmensek közül, az a mindent átszövő morbid humora, valamint az egyértelmű utalása az Alien című filmre. Az utolsó előtti jelenet, amelyben pedig a televíziózás egyik Antikrisztusát a Jerry Springert Showt parodizálják ki a sorozat egyik legerősebb pillanata. (Megjegyzem Jerry Springer segítségével történt mindez, amely jó nagy adag cinizmusra vall, a showman részéről.)
Annyit még megjegyeznék a magyar szinkronnal kapcsolatban, hogy Székhelyi József immáron 16. éve tökéletes hangja Homernak, ám ha meg kellene nevezni, hogy mikor volt leginkább egyében a figurával, akkor ezt az epizódot mondanám. (Főleg, amikor Maggigevel játszik.)


2.The Shinning (6.évad)

9efghlsdfglkczvx.jpgAz első Kubrick adaptáció Simpson módra, és egyértelműen a legjobb. Minden idők egyik legjobb horrorfilmjét méltóképpen sikerült feldolgozni, úgy, hogy az vicces legyen, polgárpukkasztó legyen, de ugyanakkor ne aljasítsa le az eredeti alapanyagot. Homer nagyon elemében volt, ha a karakter tényleg léteznek, Jack Nicholson mellett ő lenne a legalkalmasabb egy Jack Torrence féle elmebeteg megformálására.  Bár végig a humor uralkodik, ám az  utolsó jelenet maga a színtiszta társadalomkritika.

3.Dial 'Z' For Zombies (4. évad)

3. Dial Z For Zombies.pngMinden idők legjobb Threehouse of Horror epizódjának tartom az 1993 novemberében sugárzott részt, amelyből mindhárom történet felkerült a listára.
Simpsonék zombis történeteiből Dunát lehetne rekeszteni, ám kevés ilyen szegmens sikerült igazán minőségire.  Az egész egy igazi adrenalinbomba,  amely a zombis filmek kigúnyolása, szinte valamennyi klisével. Ez a 7 perc egy véget nem érő röhögőgörcs, két jelenet azonban nagyon is viszi a prímet, jelesül, mikor Homer tizedeli a zombi hírességeket (Olyan nagyságokra kell gondolni, mint Washington, Shakespeare ), valamint amikor Barney Gumble átveri a zombikat. 



4."Life's a Glitch, Then You Die (11. évad)

screen-shot-2011-10-11-at-15-53-04.png
1999 szilveszterén mindenki egy picit tartott az Y2K jelenségtől, mondván a gépek tönkremenetele miatt megalhat az élet bolygónkon.  Természetesen a jelenségnek nagyobb volt a füstje, mint a lángja, és végfül semmi sem történt. Tévésorozatok külön epizódjait szentelték azonban a fikciónak, hogy vajon hogyan is következne be a világvége, ebben z esetben, és Simpsonék mentek a legmesszebbre.  A történet túl megy a Family Guy által bemutatott Y2K koncepción, és a humor mellett foglalkozik olyan témákkal is, mint az emberi természet katasztrófa helyzetben, hogy mennyire meghatározták az emberek életét a gépek, valamint, hogy mennyire is is pocsék lehet egy apa és a lány kapcsolata. ( Lisa döntése a morbid humor egyik iskolapéldája.) A történet vége egy teljes antikatarzis, néhány B kategóriás vendégsztár vendégszereplésével, akik nem kis önkritikát gyakoroltak saját maguk "Lejáratásával".


5. The Raven vs Homer Sinpson (2. évad)

screen-shot-2011-10-10-at-15-44-55.png

Sok mindenért lehet imádni a sorozatot, de leginkább azért, mert ötvözi a magaskultúrát a tömegkultúrával. Erre az állításra az egyik legeklatánsabb példa, az első haloweeni epizód zárlata, amelyben nem kisebb művet dolgoznak fel, mint Egar Allen Poe mesterművét a Holló-t.  Elsőre kissé szolgainak tűnhet  a megvalósítás, hiszen nem a humorra mentek rá a készítés során, hanem arra, hogy minél hatásosabban táruljon elénk a főhős elmebaja. Ezzel semmi gond sincs, hiszen így nem gagyin előadott vásári komédiázást kell néznünk, hanem egy klasszikust Simpsonék előadásában.



6.Time and Punishmen (6. évad)

Time_and_Punishment.jpgHa nem is a legjobb, de mindenképpen a legkreatívabb szegmens a listán. A történet szerint Homer különböző univerzumokba jut el a sugárzó kenyérpirítójának köszönhetően. A univerzumok között megtalálgatjuk az őshüllők korát,  az 1984 világára jellemző dísztópiát, és Homer állom világát is. Tökélete szórakozás 20 év elteltével, is, amely valószínűleg a Sliders című sorozat alkotóinak is ihletésül szolgált. (Nem is beszélve a Family Guy azonrészéről, amikor a rivális sorozat teljes történetszála épül az univerzumok közötti utazásra.)

7.Send in the Clones (14. évad)

Send_in_the_Clones_(187).jpg

Homer egyszeri és megismételhetetlen, éppen ezért unikum ez a szegmens, amikor eljátszottak a gondolattal, hogy mi lenne, ha a Simpson család fejét klónoznánk. A történet nagy erőssége, a vizuális gegekben mutatkozik, meg, hiszen Homer klónjai között megtalálhatjuk az 1987-es karaktert, valamint a Peter Griffint is.(Ez igazi beszólás volt az akkor parkolópályán lévő és bukott Simpson klónként elkönyvelt riválisnak.)  A lezárás pedig a horrorfilmekre jellemző csattanókat parodizálja remekül.


8.The Thing and I" (8.évad)

1.+The+Thing+And+I[1].png

A gonosz kisgyermek misztériuma körüllengi a horror műfajt, és ez Simpsonékat is megihlette egy 7 perces történet erélyéig.  Bár egy horror paródiát látunk, a műfaj sajátosságait megtalálhatjuk a szegmensben, hiszen az ilyen filmek lényege a feszültség folyamatos adagolása itt is jelen van, a jó és a rossz végső összecsapásáig. A kellő fordulat pedig ezúttal sem maradhat el. Érdekességként megjegyezném, hogy néhány Simpsons rajongó olyan komolyan veszi a történetet, hogy szerintük Hugo egy kanonikus karakter, aki ténylegesen átvette Bart helyét. Ha ez nem is történt meg, azért Bart mimikája néhány epizódban kísértetiesen emlékeztet az "ikertestvére" megnyilvánulásaira.


9.The HΩmega Man (9.évad)

homega2.jpg

A 90-es évekre a filmfogyasztó emberekbe beleplántálták az atomcsapástól való félelmet. Mint a filmekből láthatjuk, ezen támadások magukban hordozzák a zombiapokalipszis veszélyét. Az a gesztus, hogy a franciák pusztítják el Springfield városát nem véletlen, hiszen az alkotók nem igazán szívlelik a forradalom eszméinek hazáját, valamint így intéztek  kirohanást Chirac elnök atomkísérletei ellen.  A történet maga méltó a lista harmadik helyezettjéhez, a lezárás pedig kiábrándít bennünket mindennemű illúzióból amely a zombik és az emberiség kapcsolatát pozitívan igyekszik bemutatni.


10.King Homer (4. évad)

niñita.png
Tudom, hogy sokan szeretik, de nem tudom mi értelme volt King Kongot megalkotni. (Az egész mítoszt csupán blockbusternek tartom, amely az adott korszak látványvilágának csúcsát képezi.) A készítők alaposan rombolták az óriásmajom mítoszáét, hiszen az addig rettegettnek láttatott majmot nem más "alakította", mint maga Homer. A történetben sikerült reflektálni a King Kong sztori bugyutaságára, valamint olyan valótlan jeleneteire, mint, hogy mitől is akkora szám a majom New Yorki szereplése, vagy milyen idiótaság az, hogy Kong beleszeretett a történet hősnőjébe. :)


11.Reaper Madness (15. évad)

tumblr_mcs1ygQBCn1qd8bxp.jpg
A 2000-es évek egyik legnagyobb dobása a haloweeni történetek terén. A fekete humor végig körülveszi ezt a rendkívül groteszk elemekkel átszőtt történetet.   Homer a nagy kaszás szerepében pedig a széria egyik kultikus eleme lett. Bár már a Family Guy is eljátszott egy halál nélküli világ gondolatával, azért Simpsonék ezt jobban megcsinálták.



12.A Clockwork's Yellow" (26. évad)

vlcsnap-2014-10-20-23h28m20s130.png

A legutóbbi epizódból úgy döntöttem, hogy a Mechaniksu narancs című film paródiája kerüljön fel a listára. Méltó feldolgozása Kubrick mesterművének, amely itt is nagy tisztelettel nyúlt az alapműhöz. A szegmens csúcspontja a hírhedt orgia jelenet kiparodizálása, valamint a szereplők látogatása Kubrick univerzumában, amelyben megidézik a 2001 Űrodüsszeia, valamint a Tágra zárt szemek című remekműveket is.

 

13.Tweenlight" (22. évad)

 

VIDEO-Tweenlight-bande-annonce-de-l-episode-des-Simpson-qui-parodie-Twilight_reference.png


Az Alkonyat filmek illetve könyveknek örökre sikerült lerombolni a vámpírtörténetek  nimbuszát.  Ennek nyomán készült el ez a szegmens 2010 októberére, ahol alaposan kicikizik a tinilányok kedvenc filmszériáját. A történetben reflektálnak az Alkonyat összes hülyeségére, vagyis a "vámpírok" "repülésére", a vérfarkasok kinézetére, vagy arra, hogy mennyire is porba sújtják az ilyen karakterek a mítoszt. Bár az epizódban Homer az aki nagyon elemében volt, említésre érdemes Daniel Radcliffe vendégszereplése is, amely kiválóan sikerült.  (Ezért érdemes eredeti hanggal nézni ezt az epizódot.) Érdekesség, hogy Harry Potter korábbi megformálója tavaly visszatért, hogy egy kanonikus epizódban hozzon egy kísértetiesen hasonló szereplőt.


14.G-G-Ghost D-D-Dad" (12. évad)

Toh_gggddd.jpg
Az az életforma, amit Homer produkál, bizony nem azt vetíti előre, hogy 25-30 év múlva is az élők sorában tudhatjuk a Simpson család fejét. (A jövőben játszódó epizódok nem kanonikusak.)  Ezt a tényt járja körül a 12. évadnyitó első története. Az ember azt hinni, hogy Homer egy szívrohambon leli halálát, aztán kiderül, hogy élete első brokkolija akadt meg a torkán. Az történet első két perce az egyik legviccesebb jelenetsor amit valaha a sorozatban láthattunk, (Homer küzdelmes a horoszkópja ellen, amely a halálát jósolta) A szegmens leginkább az emberek hitét állítja pellengérre, legyen szó a babonákban való feltétel nélküli hitről, vagy a mennyország intézményéről.

 

15.A Bart zóna (3. évad)

thoh-the-bart-zone.jpg

A második THOH kerettörténete szerint Lisa, Homer és Bart rémálmait láthatjuk, utóbbi került fel a listára. Ezúttal is egy horrorparódiával van dolgunk, amelyben Bart természetfeletti képességekkel bír, és rabszolgájává teszi az egész várost.  Az egész történet egy tulajdonképpeni allegória, hiszen a Bart iránti szeretetet mindenki színleli, és bármit is csinál a város lakói örömüket fejezik ki. Ebben a kontextusban a lakókat nyugodtan beazonosíthatjuk az amerikai nézőközönséggel. Az epizód végén kiderül, hogy Bart telekinézise az apai szeretet hiányára vezethető vissza, ezzel hívva fel a figyelmet arra, hogy mennyire fontos, hogy foglalkozzanak a szülők problémás csemetéjükkel.

16.How to Get Ahead in Dead-vertising" (20. évad)

ddhUtYIAOqtmaholcjiMFVSVo1_500.jpg

A reklámok korát éljük, ahol csak a profit számít, és a cégek számára az emberi jogok háttérbe szorultak. Erre a jelenségre reflektál ez a szegmentum, amely bizonyos értelemben a Mad Men című sorozatot is hivatott kiparodizálni. Homer a reklámvégek megbízásából hírességeket tesz el láb alól, nem kis megtakarítást hozva megbízóinak. A szegmens végig fergetegesen szórakoztató tempóval bír, amelynek csúcspontja mindenképpen a halottak "bosszúja", valamint az egyik legjobb montázs jelenet a sorozat történelmében.



17.Mr. & Mrs. Simpson" (19.évad)

Toh_mams.jpg

A Mr és Mrs Smith egy jó koncepcióból készített gyenge filmalkotás lett, ám a siker miatt nem maradhatott el ,hogy Simpsonék ne parodizálják ki "Brandjalináék" projektjét.  Tulajdonképpen a film zanzásított változatát látjuk Home rés Marge előadásában, amely azonban nem nélkülözi a THOH epizódokra jellemző felesleges erőszakot, és nagyon morbid humort. Az epizód bemutatja, hogy mennyire valószerűtlen is a film  történelme, valamint, hogy mi történik, ha két ilyen pszichopatának gyermekei születnek.



18.Stop the World, I Want to Goof Off (15. évad)

5495413_std.jpg

A kreatív történetet ezúttal sikerült ötvözni az apró poénbombákkal, és ez egy olyan robbanóelegyet alkotott a szegmens esetében, amelyet nem lehet nem szeretni. Bart és Milhouse csíntevéseire épül a történet, amelynek a vége az a kiábrándító tény, hogy két mentálisan alulfejlett egyedről beszélhetünk az esetükben Tökéletes szórakozás.

19.Nightmare on Evergreen Terrace (7. évad)

treehouse8.JPG

Véleményem szerint a hetedik az egyik leginkább túlbecsült évad (beleértve a haloweeni epizódot is), ám a THOH horror középső szegmensének helye van a listán. Gyepmester Willieről a vak is látja, hogy karakterének kialakításában Freddie Krueger jelentős szerepet játszott, erre dolgoztak rá az alkotók. Egy remek Rémálom az Elm utcában paródiát láthatunk, amely foglalkozik a filmsorozat gyermekbetegségeivel, és kreativitásban méltó az eredeti műhöz.  Egy apró baki is felfedezhető az epizódban, hiszen a Flanders házaspár is jelen van az szülőértekezleten, holott a gyermekeik ekkor még nem jártak a városi elemibe.


20.Clown Without Pity (4. évad)

6732798813_defe3729e8_z.jpg

A Gyerekjáték az a film amely méltó a címéhez, hiszen ennyire gyerekes forgatókönyvet még ember nem látott, nem trashnek készülő film esetében. Chucky figurája mégis olyannyira lett közkeletű a popkultúrában, hogy a korral haladó Simpsonék 1992-ben feldolgozták a történet, amelyben Ropi bohóc figurája próbálja megölni Homert. A probléma megoldása legalább annyira banális, mint az alaptörténet, viszont sokkal szórakoztatóbb. Kicsit azért haragszom erre a szegmentumra, mivel előrevetítette az egyébként borzalmas Chucky menyasszonya című filmet, amely akkor még tervbe sem volt véve. :)



21."Survival of the Fattest (17. évad)

180px-TV_Guide.jpg

A 30-as évek monstefilmjeinek jelentős része olyan karakterekkel dolgozott, akik valamilyen okból emberekre vadazták. Ezen filmeknek állít emléket a 17. évad epizódjának középső története, amelyben Mr Burns pusztán vallásos meggyőződésből mészárolja az általa foglyul ejtett lakosokat. Az epizód egy trash paródiaként indít, majd a történet közepénél koncepcióváltáson esik át, és görbetükröt mutat a jövő televíziózásának, ahova sajnos hasonló jellegű műsorokat vizionálnak.

22.The Devil and Homer Simpson (5. évad)

The_Devil_and_Homer_Simpson.jpg


A Faust adaptálása kitűnően sikerült, egy nagyon szórakoztató történet formájában, ám ez csak a látszat. A mélyen ugyanis láthatjuk, hogy mennyire banálissá is vált az emberek erkölcsi értékrendje 200 év alatt, hiszen míg Goethe hőse egy élet boldogságáért adta el a lelkét, addig Homer egy fánk miatt választotta a kárhozatot.  Számtalan filmes utalást látunk ebben az epizódban, ám kétségtelenül a legjobban a Modern idők híres evés jelenetének kiparodizálása sikerült. (A pokol elbagatellizálása ismét jól sikerült.) Az alkotók nem voltak restek eszméiket elmondani, mely szerint Nixon elnök maga a sátán kiválasztottja.  (Érdekesség, hogy a Wotergate botrány főbűnöse fél évvel az epizód készítése után hunyt el.)

23."Scary Tales Can Come True (12. évad)

Treehouse_of_Horror_XI_(Promo_Picture)_1.gifAz elmúlt 25 évben számtalan mese dekosntruálását láthattuk, ám egyik sem sikerült olyan jól, mint a Jancsi és Juliska történetének "Simpsonizálása".   A történet egyszerre űz gúnyt a Grimm mesék világából, és Tolsztoj Három medve című művéből, ám végig reflektál a szereplők valódi jellemére, és kegyetlenségére.

24. The Ned Zone" (16. évad)

The_Ned_Zone.jpg


A THOH epizódok jellegzetese, hogy Flanders sokszor nem a megszokott tulajdonságaival látjuk, hanem felruházzák valami különleges képességgel. (A 22. helyezett esetében ő volt a Sátán.)  Ezúttal a jóságos Ned az emberek halálát tudja megjövendölni, szemkontaktus alapján. Végtelenül groteszk humorú szegmens egy olyan lezárással, ami még Simpsonéktól is merész húzás volt.





25. Married to the Blob (18. évad)

Homer_as_the_Blob.jpg

Személyes kedvencemmel zárnám a listát, amely egy 50-es évekbeli trash filmet parodizál ki. A szegmens nem túl népszerű, holott pont az a THOH epizódok lényege, hogy az alkotók agya elszabadulhat, és szórakoztassák az embert a lehető legmorbidabb. (Ennek az ellenpéldája zajlott 5 évvel később.) Lehet, hogy velem van a probléma, de 13 éves korom óta imádom azt ahogy a kannibállá változott több tonnás Homer tizedeli a város lakosságát. Igazi bűnös élvezet, amelyet nem tudok elégszer végignézni, hogy ne élvezzem.


süti beállítások módosítása