Simpson család Blog

A sorozat története 1987-1994

2014. november 08. - Kálovics Tibor

1987 április 19-e úgy vonult be a történelembe, mint a nap, amikor Amerikát elérte a „sárgaláz” . Ez volt az a nap, amikor Simpsonék bemutatkoztak a nagy közönségnek. A premierre a Tracy Ulman Show keretein belül került sor, egy 1,5 perc hosszúságú rövidfilmmel. Mai szemmel nézve a karakterek ábrázolása kissé furcsának hathat, hiszen a figurák egyáltalán nem hasonlítanak arra a Homerra, Margra, Bartra, Magggiere, és Lisara akiket az elmúlt 25 év során megismertünk. (Erre a tényre remekül reflektált a legutóbbi haloweeni epizód egyik szegmense.)


Amerika azonnal kedvencévé fogadta ezt a furcsa, ám maximálisan szerethető családot, és az első évad végére a műsor legnézettebb szegmensét szolgáltatták Simpsonék. Ahogy az idő haladt előre, a karakterek úgy kezdtek egyre kidolgozottabbá válni, mind vizuális, mind karakterfejlődési szempontból. Az epizódok minősége tendenciózusán növekedett, eltűnt az első epizódokra jellemző kissé bugyuta történetvezetés, és a helyét átvette a társadalomkritikai attitűd, amit a mai napig megőriztek a készítők. Az első epizódokban még csak a család tagjait láthattuk, a harmadik évadra már olyan mellékszereplőkkel is találkozhattunk, mint Ropi bohóc, Simpson nagypapa, vagy Hans Mooleman. Ezen szereplők mellett megjelent a rajzfilmszereplő Frinci és Franci (macska és egér), akik groteszk Tom és Jerry paródiaként a televízió műsoraiban megbúvó erőszakot hivatottak szimbolizálni.  
1989 májusára kiderült, hogy Simpsonék kinőtték a Tracy Ulman showt, és a FOX TV meglátta a lehetőséget a projektben, így Matt Groening lehetőséget kapott egy 13 részes évad elkészítésére. Tracy Ulman sokáig perrel fenyegetőzött, mondván az ő műsora tette híressé a Simpson családot, véleményem szerint éppen fordítva: Ha nem lettek volna a családról szóló rövidfilmek valószínűleg az egész műsor egy hatalmas bukás lett volna, és Amerikán kívül nem is tudnák az emberek, hogy létezett egy Tracy Ulman Show című műsor.


Az első 20 perces epizód, amely elkészült a „Some Enchanted Evening” (magyar fordításban: Még egy ilyen remek estét) címet viselte. Ezt tekinthetjük a sorozat Pilot epizódjának, amelyet tesztvetítésen mutattak be a közönségnek. A visszajelzés azonban nem volt egyhangúan pozitív, mivel úgy gondolták túl visszatetsző lehet egy ennyire sötét hangvételű epizóddal nyitni a sorozatot. Így 1989 szeptembere helyett a premiert decemberre tolták, és a Simpsons Christmans Special lett a széria első epizódja. Véleményem szerint ez egy remek döntés volt, mivel így a közönségnek először nem három gyermekkel kellett szembesülni, hanem egy egymást feltétel nélkül szerető családdal. A december 17.-i premier minden várakozást felülmúlt, 26 milliós nézettségével, amely
az amerikai televíziózás egyik legnézettebb debütálása lett. Az első epizód leginkább a karakterek megismertetéséről szólt, a készítőknek fontos volt, hogy minél hamarabb szerethetővé tegyék a nézők számára a szereplőket. Bár az első évadban Maggiet kiéve valamennyi főszereplő kapott egy saját epizódot, az alkotók Homert és Bartot mindenki fölé helyezték. A Simpson család fejét sokszor illetik a lusta, és az önző jelzőkkel, ám az első epizódokban nem azt a Homert látjuk, akit később. Egy tisztes munkásembert mutatnak, aki mindennél jobban szereti a családját, és bár ragaszkodik az élet élvezeteihez, mégis a lelke mélyén egy vidám és kiegyensúlyozott életre vágyik.
Az első részek abban is különböznek a jelenlegiektől, hogy jóval búskomorabb hangulatban készültek, és nem féltek olyan témákról beszélni, mint a depresszió, az öngyilkosság megkísérlése, a családban való álaltias légkör vagy a házastársak elhidegülése egymástól.
Bart volt az a karakter, akire az egész sorozat épült, ő volt az addig nem látott stílusú szereplő, akivel megcélozták a nézők célcsoportját. A legtöbb epizód Bartról szólt, de mindent a karakterrel próbáltak eladni a rá jellemző mondatokat tartalmazó pólóktól egészen a játékfigurákon át, a törülközőig. A sorozat rajongói ezt az időszakot nevezik Bart mániának. Bár a Barthoz kapcsolódó epizódok egytől egyig remekül sikerültek, még sem, ezek azok amelyek a legjobbak közé tartoznak. Az évadból személyes kedvenceim a negyedik rész( There's No Disgrace Like Home) az átlag családokat kritizáló hangvétele miatt, valamint a Life on the Fast Lane című epizód, amely leteszi a voksát a házastársi kapcsolat mellett, a fellángoló érzelmekkel szemben.   Az első évad messze nem volt tökéletes, ám remek alapot szolgáltatott a sorozat későbbi csúcsra jutásához

Természetesen szóba sem került, hogy a széria ne folytatódjék 1990 nyarán, hiszen 20 és 30 millió közötti nézőszámával rögtön a csatorna legnézettebb műsora lett. A megasikerre jellemző, hogy az1990 februárjában megjelent „The Simpsons Singing Blues” című album, amelyen a családtagok hangját kölcsönző színészek énekelnek milliós nagyságrendben kelt el. Az albumon szereplő dalok közül kettőből is videoklip készült (természetesen) Bart főszereplésével. (Deep Deep Trouble és a Do The Bartman) Utóbbi az év egyik legsikeresebb klipje lett. A klip érdekessége, hogy Michael Jackson vokálozott benne és Csupó Gábor budapesti stúdiójában készült.

A második évad elejére a készítők egyre több mellékszereplőt használtak fel, és a szereplők kinézete is egyre inkább hasonlított mai jellegükhöz. Milhouse, Sintér igazgató, Moe Syzlack, Barney Gumble, Apu és Waylon Smithers fizimiskája is megváltozott a két évad között eltelt időszakban. (Mr Burns asszisztense konkrétan néger volt az első epizódokban!) Ezen szereplők nagy része fontos szerepet kapott az epizódokban ám ebben az időszakban a cselekményre csak Moenak és a család szomszédjának Ned Flandersnek volt.
Az évad premierre 1990 októberében került sor, és sem addig, sem pedig az óta nem volt ennyi nézője egy adott epizódnak. (A nézettségi adatok szerint 33 millión tekintették meg Bart kálváriáját.)
Az évad több újdonságot is tartogatott a nézők számára, hiszen október 25-én sugározták az első "Treehouse of Horror" epizódot, valamint ekkor láthattuk az első visszatekintő epizódot is (The Way We Was"). Előbbi epizód különlegessége abban rejlett, hogy Haloween „ünnepére” az alkotók három nem kanonizálható történet meséltek el a Simpson család által feldolgozva. Mindkét epizódtípus egyből roppant népszerű lett a rajongók körében, így mindkét formátumot felhasználták a következő években/évtizedekben.
A sorozat népszerűségévek egyre több vendégszereplőt alkalmaztak, többek között olyan világsztárok szólaltattak meg karaktereket, mint a később befutott John Lovitz, a számtalanszor visszatérő Albert Brooks, Dustin Hoffman (az Esőember sztárja álnevet használt), és az önmagát szinkronizáló Ringo Star.

A második évad minden tekintetben felülmúlta az első szezont olyan fergeteges epizódokat bemutatva,a már említett speciális epizódokon kívül .

A Two Cars in Every Garage and Three Eyes on Every Fish című epizód, amely egy erős kirohanás volt a politikai korrupció, valamint a szavazók korrumpálása ellen, azI tchy & Scratchy & Marge amely egy masszív reflexió volt azokkal szemben, akik a sorozat betiltását követelték annak „durvasága” miatt.   Megemlíteném még a Homer vs. Lisa and the 8th Commandment" című részt is, amelyben talán először bizonyosodhattunk meg arról, hogy Lisa az egyetlen a családban, aki masszív erkölcsi értékrenddel rendelkezik, és ezért kilóg a famíliából.
Fontos még beszélni arról, hogy bár a sorozat már ekkor kulturális jelentőséggel bírt, ekkor kezdtek el megszaporodni a filmkultúrára valamint a popkultúrára való utalások .

A harmadik volt az a szezon, amely után a minőséget tekintve Simpsonék felértek a csúcsra. A szezonnyitóban nem kisebb vendégsztárt hallhattak a nézők, mint Michael Jacksont. (A Pop királya mindig is nagy rajongója volt a sorozatnak, ám a szerződése miatt állnéven vállalta a vendégszereplést.) Az évad során egyre több mellékszereplő került a középpontba, többek között Moe, Ropi bohóc, Mr Burns, és Otto a buszsofőr személye köré is épült egy-egy epizód. (Ezen epizódok közül egyedül Mr Burns része lóg ki egy kicsit a sorból.)
Bár nincs konzisztens összefüggés az epizódok között, a harmadik évadban érezhető valamiféle összhang az adott epizódokban, hiszen a legtöbb a családtagok közötti szeretetet mutatta be. (Akadt epizód, amelyben Bart és Lisa kapcsolata szolgáltatta az egyik mellékszál témáját, máskor a Bart és Homer között lévő rendkívül instabil viszony matatták be, Homer és Lisa ellentéteire pedig mindjárt két epizód is épült. Nem is beszélve arról, hogy Homer féltestvére is visszatért egy epizódra, hogy rendezze a kapcsolatát az öccsével) Az alkotók ekkortájt döntötték el, hogy a családtagokat meghagyják abban a korban, amelyben vannak Lisa 8. születésnapja talán az utolsó, amikor egy epizódban idősebb lett az egyik családtag. (Homert csak papíron öregítették, Magggie első születésnapja pedig nem igazán lényeges.) A kezdeti időszakból egyébként két szempontból ez az évad számít csúcstartónak, hiszen 1995-ig ez volt a leghosszabb szezon, és ezt az évadot zárták le a legkésőbb. (augusztusban volt az évadfinálé.)

A sorozat gyakran alkot véleményt a politikáról, ám ezt a fajta kritikát leginkább csak Amerikára korlátozza (mint például az évad második részében.), és nem foglalt állást az ekkoriban megváltozó politikai történésekben. (Németország egyesítéséről egyébként a szezonzáróban van egy remek jelenet, hogy mennyire is érdekelte ez az amerikaiakat.)

A mellékszereplők között ezúttal is igazi világsztárokat találhatunk, ekkor szerepelt többek között Magic Johnson kosárlabdázó, az Arosmith zenekar, Sting, Beverly ’D Angelo, vagy a már említett Michael Jackson.

Ha a legjobb epizódokat kellene kiválasztanom az epizódból, akkor a szezonnyitó és záró epizód (

"Stark Raving Dad", "Brother, Can You Spare Two Dimes?") mellett a Lisa's Pony" és a

"Flaming Moe's" című epizódokat tudom maximálisan ajánlani.

A negyedik évad nemcsak, hogy a sorozat legjobb évada, de azt kell rá mondanom, hogy tökéletes. Nem arról van szó, hogy nincs gyenge epizódja (Ez egyébként elmondható az első 8 évadról), hanem 22 klasszikus epizódot alkottak 1992/1993-ban.
A Camp Krusty című szezonnyitó rögtön megadta az évad alaphangulatát, remek poénjaival, és már-már Legyek urát idéző hangulatával. Érdekesség, hogy komolyan elgondolkodtak, hogy ezt a történetet érdemes lenne megfilmesíteni, ám mint tudjuk a filmre még 15 évet várnunk kellett.. A siker titka az, hogy minden epizód hozott valami újszerűt, ha klasszikus filmeket dolgoztak át (A Streetcar Named Marge"), hal     Homer kapott új munkát (Mr. Plow"), ha a múltba tekintettek vissza (Lisa's First Word"), az alkotók egyszerűen nem tudtak hibázni. Erre szerintem a legjobb példa a haloweeni különkiadás: nem igazán kedvelem ezeket az epizódokat, mivel a három történet általában nem tudja hozni az azonos minőséget, ám ez kivétel, talán a három legjobb ilyen kis sztorit itt sikerült elkészíteni. Ez volt az első évad, amelyben az alkotók klipshow-t készítettek, igazán nem rajongok az ilyen fajta sorozatepizódokért, hiszen ekkor olyan érzésem van, hogy az alkotóknak nem jutott eszébe semmi, ezért mutatnak nekünk régi jeleneteket, itt ez fel sem merülhet, hiszen egy komplett történetet konstruálták a korábbi jelenetek köré. Talán ez az egyetlen alkalom, amikor a sorozat „Cutway gaget” használt, amely mint tudjuk a később induló Family Guyra jellemző.

Sokan hiányolják a sorozatból a karakterfejlődést, mondván, hogy Marge elkezdhetnek dolgozni, Maggie végre meg tanulhatna beszélni. A negyedik évadban mindkettőre láthattunk példát, hiszen Homer oldalbordája először talált munkát magának, még ha csak egyetlen epizód erejéig is. (Rögtön Homer felettese lett.) Ha nem nézzük a rövidfilmeket, akkor a család szemefénye pedig itt szólalt meg először. (Bár senki sem hallotta a családból.)

Az egész évadot érdemes minél hamarabb végigdarálni, de ha ki kellene emelni a három legjobb epizódot, akkor a "Lisa the Beauty Queen)   a "Marge vs. the Monorail" és a "Last Exit to Springfield" című részeket ajánlanám az olvasók figyelmébe. Az első ajánlott epizód maró kritikával illeti a dohánygyárakat, illetve az ilyen gyárak marketingstratégiáját. A nyeregvasúttal kapcsolatos epizódot tartják sokan a legjobbnak, és ha nem is merném kijelenteni, hogy ez a „Best Episode Ever”, azt kell mondanom, hogy a sorozat legerősebb 10 perce itt található meg a zárlat formájában. A harmadik epizód pedig egy nagyon bátor kiállás volt az amerikai munkásosztály, illetve a melósok jogai mellett.

Vendégszereplőkben ezúttal sem volt hiány, különösen az utolsó epizódban, hiszen Bette Midler, Elizabeth Taylor, Barry White és a Red Hot Chili Pepers is tiszteletét tette a szezonzáróban.

 

Az ötödik szezon, ha nem is tudta elérni a negyedik szintjét, nagy szó, hogy meg tudta közelíteni az előző év szenzációs minőségét. A jól sikerült George Harrison vendégszereplését készült szezonnyitót követően indult be igazán az évad szekere. Rögtön az első hónapban három olyan klasszikus filmet dolgoztak fel a készítők, mint az Aranypolgár, a Scorsese féle Cape Fear, valamint a korszak filmsikerei a Thelma és Louise a Dracula. (Utóbbi a haloweeni epizódban került bemutatásra.       Bár már korábban is feltűnt a színen, de a Cape Fear adaptáció tette a sorozatrajongók körében kultikussá Bart ellenségét Balfék Bobot. Amit nagyon kedvelek ezekben az epizódokban, hogy bár nagy volt a kísértés, hogy eltolják őket a komolytalan szintre, ám a készítőkben megvolt a kellő alázat, hogy az eredetihez méltó feldolgozást készítsenek, és ez sikerült. Az évad csúcsa a 9. rész, amelyben Homert kis híján elcsábítja az egyik kolleganője, ám itt bebizonyosodott, ami az első évad 9 részében. (Bár néhány rajongó szerint kétértelmű a befejezés.) Bár azt mindnyájan tudjuk, hogy Homer és Marge házasságában előbbi a gyenge láncszem, de ez ebben az évadban derül ki a legtöbbször, hiszen a szezonzáró is arról szó, hogy ez a kapcsolat csak úgy a működik, hogyha Marge feltétel nélkül szereti a férjét, annak minden hibája ellenére. Ez az egyik legpesszimistább zárlat, amit valaha láttam a sorozatban.
Kiemelném még a Marge játékfüggőségével foglalkozó epizódot, amely a kaszinók világának árnyoldalát igyekezett bemutatni, valamint a Deep Space Homer" című részt, amely az egyik legszórakoztatóbb ebből az időszakból.
Fontos még megemlíteni, hogy bár nem egy rossz epizódról beszélünk, mégis ekkor volt az, hogy egy rész minőségi szempontból egy picit kilógott a többi közül, ez pedig az amikor Bart kap egy elefántot. Az ilyen jellegű epizódok leginkább az utóbbi évek Simpson családjára jellemzőek, és általában nem a legjobb minőséget képviselik.

1994 nyarára a Simpson család világhírre tett szert, hiszen ekkor már több országban is vetítették a sorozatot, Finnországtól Csehországon át Németországig.

Összegezve ez     Simpsonék aranykora, amely a harmadik évaddal vette kezdetét, és amely egészen a kilencedik szezon elejéig tartott. Ez volt az intervallum, amely aranybetűkkel írta be magát a televízió történelmébe.