Simpson család Blog

Top10 Szezonzáró

2015. május 17. - Kálovics Tibor

A mai napon lezárul az elmúlt évek legjobb Simpson család évada, A 26. szezonra azt tudom mondani, hogy az elmúlt években nem volt olyan magasan Simpsonék csillaga, mint ahova az elmúlt 21 év repítette. A szezonfinálé apropóján összegyűjtöttem azt a 10 évadzárót, amelyet a legjobb szívvel tudok ajánlani.
A lista természetesen szubjektív.



1. „Ropit lekapcsolják” (4. évad)
1.jpg

Az 1992 ősze és 93 tavasza között futó évadot tartom a sorozat legerősebb egy évének, hiszen több mint egy tucat epizódot illethetünk a „klasszikus” jelzővel az évadból.
Ropi bohóc mindig is fontos szereplője volt a sorozatnak, és mivel az évad nyitánya is róla szólt, így tulajdonképpen az ő történetei jelentik az évad vázát.
A történet annyiról szól, hogy a bohóc műsorának konkurenciája akad egy hasbeszélő személyében, és a gyerekek egyre inkább a rivális Gabót kezdik, nézi. Ropi végső elkeseredettségében úgy fönt, hogy megrendezi utolsó műsorát.
Az epizód nagy része egy médiakritika, hiszen Gabo műsorát úgy jelentik be, hogy ingert keltsen a nézőben, az, hogy Gabo káromkodik az élő adásban, nem igazán jelent senkinek problémát, továbbá Ropi érzelmileg zsarolja a nézőit műsorának fináléjával.
A fő humorforrást a médiakritika mellett, Ropi egocentrikus jelleme adja az epizód fő humorforrását. (A családtagok közül ezúttal mindenki egy kicsit a háttérben maradt.)
Az epizód olyan neves vendégszereplőkkel készült, mint Luke Perry, Hugh Hefner, Johny Carlson Bette Midler vagy az alsógatyában vonagló Red Hot Chili Peppers együttes.
Igazi klasszikus, amely nemcsak a szezonzárók legjobbja, de a Ropi főszereplésével készülő epizódot közül is kiemelkedik. Meg kell említeni a szinkront, ugyanis a bohócot szinkronizáló Forgács Gábor az egyik legjobb szereplését produkálta a karakter szerepében.

2. „A sikeres házasság titka” (5.évad)
2.png

Jó dolognak tartom, a felnőttképzést, amíg Homer Simpsonhoz hasonló embereket nem engednek a tanári pozícióba. J A Simpson család feje a világ legnagyobb mázlistája, amiért Marge hajlandó elviselni a személyiségét, ám ebben az epizódban (is) visszaél neje türelmével. (Annyit tesz, hogy házassági tanácsadás címén kifecsegi a titkaikat.)
Kapcsolatuk tulajdonkénképpen egészben Marge toleranciájára épül, éppen ezért is olyan lesújtó a végkifejlet, amelyben Homer mindössze ennyit tud felajánlani élete párjának. Egy roppant vicces epizódról beszélhetünk, számtalan megmosolyogtató jelenettel, amelyeknek jobbára Homer áll a középpontjában. (Mikor fenyegetni próbálja Margeot vagy, mikor Marge visszaemlékezik férjére.) Tökéletes szórakozást nyújt, 21 év elteltével is.

3. „Natural Born Kissers” (9.évad)
3.png

Egyik személyes kedvencem kapja el a bronzérmet. Ez az epizód volt az egyik első, amelyet még a klasszikus részek közül láttam.
Homer mázlijának másik jele, hogy nemcsak, hogy talált egy olyan nőt, aki elfogadja őt, de még kívánja is atlétaalkatnak nem nevezhető alakját is. Az epizód tulajdonképpen a házasság azon pontjáról szó, mikor a feleknek valami újat kell bedobni, hogy kapcsolatukat fel tudják dobni. A Simpson házaspár mindezt a nyilvános helyeken való szerelmeskedésben éli ki, számtalan vicces, és mókás jelenetet okozva nekünk. (Kedvencem a golfklubban látható szcéna.) Ekkoriban már bevett szokás volt, hogy az epizódok mellékszálat kapnak, és Lisa és Bart keresése egy jó történetszállnak bizonyult.
Sokáig ez volt az utolsó igazán minőségi évadzáró, amelynek rohamtempójú cselekményvezetése azóta is ritkaságszámba megy.

4.” Who Shot Mr Burns? part1” (6.évad)
4.JPG

Május 21-én lesz 20 éve, hogy eldördült egy lövés az évad utolsó pillanatában, és egész Amerika azt találgatta, hogy ki lőtte le az atomerőmű tulajdonosát. Az epizód lezárása tulajdonképpen egy Dallas paródia, hiszen ott sem tudtuk meg a harmadik évad végén, hogy ki lőtte le JR-t.
Az epizód alaphelyzetét, ha fel kellene vázolnom, akkor annyit mondanék, hogy Mr Burns immáron sokadszor kibabrál a várossal, mikor elsötétíti a napot. Az egyik springfieldi polgárnak elege lesz, és lelövi a milliárdost. A bibi ott van, hogy mindenkinek volt valamilyen indítéka elintézni az öreget.
Önmagában nehéz értékelni az epizódot, mivel a folytatásában derül ki az igazság, és ez inkább egyfajta felvezetése a 7. évad nyitányának. (Amely egy picit jobban is sikerült.)
Felvezetésnek viszont tökéletes időtöltés, még ma is.
(A 20, évforduló (május 21) alkalmából majd egy hoszabb elemzést olvashatnak erről a részről a www.simpsoncsalád. hu weboldalon. )

5. „Még egy ilyen remek estét” (1. évad)
5.jpg

Eredetileg ez a rész lett volna a sorozat nyitánya, ám az alkotók végül a Simpsonék karácsonya mellett döntöttek, így ez az epizód a szezon végére került. Produkciós kódot tekintve azonban ez a sorozat első része, és több országban is (Köztük hazánkban is.)
A történet lényegében annyi, hogy Marge és Homer megpróbálják feldobni a házaséletüket (Már megint.), és gyermeküket rábízzák egy bébiszitterre, akiről kiderül, hogy bűnöző.
A FOX-nál azért nem ez lett nyitóepizód, mivel féltek, hogy félelmetes lesz majd a nézőknek egy ilyen részt látni, és elveheti a kedvét a potenciális nézőközönségnek. Ez bizony egy helyes döntés volt, mivel tényleg eléggé groteszk ahogy három gyerek levadászik egy betörőt, valamint az is, ahogy Barték viselkednek. (Egy évben készült az epizód a Reszkessetek betörőkkel, de jóval morbidabb képet kapunk a témában.) Az epizód fő erénye a sötét hangulata, amely valahogyan eltűnt az elmúlt 25 év során.

6. „Behind the Laughter” (11. évad)
6.jpg
Nem igazán kedvelem a 11. szezont, de a záró epizód attól mégis egy különleges élményt nyújt. Aki szokta nézni a VH1-et, az ismerheti a „Behind The Music” című műsor, Simpsonék ezt a műsort igyekeznek kiparodizálni. A történet nem illeszkedik szervesen a család életébe, hiszen egy tulajdonképpeni áldokumentumfilmet látunk, amelyben a család kitalált történetét követhetjük végig. Tulajdonképpen egy olyan karriertörténetet látunk, mintha mondjuk a Guns N Roses históriáját látnánk elmesélve. (Siker, bukás, újra siker.) Igazán rendhagyó epizód.


7. „Thirty Minutes over Tokyo” (10.évad)
7.png
Ez volt az egyik legelső epizód amelyben Simpsonék külföldre utaztak. Amit nagyon szeretek ezekben az epizódokban az annyi, hogy mindig jól reflektálnak arra, milyen kulturális különbséget vannak egy átlag amerikai család, és más népek között. (Szumó vs pankráció tv műsorok, a japánok hozzáállása az amerikaiakhoz és fordítva, stb.) Ebből az epizódtípusból nálam a család Távol Keleti útja emelkedik ki leginkább, humoros történetmesélése, illetve kissé groteszk médiakritikai vonulata miatt.
Az epizód egyik érdekessége a sokat szidott magyar fordítás, amely a Hello Kitty üzemet „Szia cicus” üzemként tárta elénk. (Hozzáteszem 2002-ben még nem igazán ismertük a rózsaszín cicát.)
Nem mellesleg ebben az epizódban van az egyik kedvenc jelenetem, mikor is Simpsonék a japán televíziót nézik.

8.” The Father, the Son and the Holy Guest Star” (16.évad)
8.jpg

A sorozat készítői gyakran élcelődnek a vallásokon, ám egyszer sem merészkedtek olyan messzire, mint a 2005-ös évadzáróban. Bartot kitették az általános iskolából, és Homer presbiteriánus létére egy keresztény iskolába íratja a fiát, ahol mindketten érdeklődni kezdenek a vallás iránt.
Maró valláskritikát kapunk, 20 percbe sűrítve, amely még azon is élcelődik, hogy vajon hány Mennyország van, vagy, hogy hogyan is bánnak a vallási iskolákban a diákokkal.
Az epizódot érdemes angolul is végignézni Liam Neeson vendégszereplése miatt, a színésztehetségből akciósztárrá silányodó Neeson egy nagyon rokonszenves papot szinkronizált az epizódban.
A 2000-es évek egyik legkomplexebb és egyik legjobb epizódja.

9.”A LegNedebb fogás” (22.évad)
9.jpg

A minap hallgattam egy rádióműsort, ahol arról vitáztak, hogy egy jó sorozatban történik-e karakterfejlődés a 4. évad után, és számomra ez az epizód megadja a választ. Az özvegy Flanders, valamint az elvállt Edna Vadalma karakterének körülbelül 3 közös jelenete volt az első 22 év folyamán, mikor a készítők úgy döntöttek, hogy összeboronálják őket. A két karakterben kevés a közös, és éppen ezért működött olyan jól a kapcsolatuk, amíg ki nem derült, hogy a tanárnő majdnem az egész várossal kikezdett már.
Az epizód nem a humorossága miatt került fel a listára (Mivel körülbelül 4 jó poén van az egész részben.), hanem amiatt, hogy az alkotók megléték, hogy két jól megismert karakter életén változtattak, és mindehhez a nézők segítségét kérték. 2011 nyarán lehetett szavazni, hogy Ned illetve Edna együtt maradjanak-e, és végül az internetnépe az együtt maradás mellett döntött.
A pár Marcia Wallalce, haláláig, Edna karakterének sorozatból való kiírásáig marad együtt.

10. „Bátyó van kölcsön két lepedőd?”
10.jpg

A Dany De Vito által szinkronizált Herb Powell a 90-es évek elején tűnt fel a sorozatban, mint Homer féltestvére. Első epizódjában egy milliárdost ismerhettünk meg, aki Homer miatt veszítette el a vagyonát. Mivel azonban a szomorú végkifejlet miatt a nézők csalódtak, így „Herb bátyus” visszatért, hogy visszaszerezze a vagyonát.
Az epizód tulajdonképpen egy karriertörténet, amely bemutatja, hogyan is lehet emgvalósítani az álmot. A komolyabb mondanivalót Homer illetve testvére kapcsolata adja, hiszen a Simpson család feje megpróbálja megszerettetni magát bátyjával, minden hibája ellenére. Az epizód különlegessége, hogy egy kívülálló karaktert helyez a cselekmény középpontjába, akinek a szemén keresztül látjuk az eseményeket.
Egyébként a mai napig két dolgot nem értek ezzel a résszel kapcsolatban?

-Herb félig Simpson, tehát rá hogyhogy nem hatott a Simpson gén? (Vagyis nem hülyült el)
-Ha Homer steril az atomerőmű miatt, akkor hogy tudott közel 15 hónappal korábban gyermeket nemzeni? :).


Szórakoztató epizód, a sorozat kezdeti időszakából.

Az utóbbi időszakban kevés évadzáró sikerült jól, remélhetőleg a hajnali epizód kivételt fog képezni.
A sorozat vetítésének szünete alatt sem szünetel majd az újraindult blog, a nyári időszak minden hetében igyekszem majd 1-1 toplistát készíteni valamilyen Simpsonos apropóból.