Simpson család Blog

Simpson család Blog

A Simpson család történetének 30 meghatározó pillanata

2017. április 20. - Kálovics Tibor


1987. április 19-én debütált az amerikai televíziók képernyőjén '"Amerika kedvenc non-prehisztorikus családja" vagyis a Simpson család. A debütálás évfordulójának kapcsán 30 emlékezetes pillanatot idéznék fel a Simpsons történetéből. A lista természetesen szubjektív, valamint a teljesség igénye nélkül készült, hiszen Homer és családjának történetéből nem blogbejegyzést, hanem komplett könyvsorozatot is lehetne készíteni. 




1. Bemutatják az első Simpsons rövidfilmet/Maggie először beszél (1987. április 19.)
1.png
A Tracey Ullman által vezetett műsor a '80-as évek második felében meghatározó műsornak számított a frissen induló FOX csatornán. A műsor egyik szegmenseként 1987 áprilisában debütáltak kedvenc családunk kalandjai. Az első epizód a "Jó éjt" címet kapta, és alig volt 1,5 percnél hosszabb.Érdemes megfigyelni, hogy mennyivel másabb animációs technikával dolgoztak a készítők a rövidfilm-periódus elején és végén. Simpsonék effajta ábrázolása később többször is poénforrás lett a sorozatban, legutóbb a 2014-es halloweeni különkiadásban. További érdekesség, hogy a család szeme fénye, vagyis Maggie megszólal az epizód végén, így első szava nem is a 4. évad 10. részében hangzott el, mint ahogyan azt sokan vélik. 

2. A Simpsons utoljára szerepel a Tracey Ullman Showban (1989. május 14.)

2_6.jpg
Az amerikai nézők néhány epizód alatt megszerették a furcsa családot, és a Simpsons 1988-ra a Tracey Ullman Show messze legnépszerűbb szegmensévé vált. 1989-re már látszott, hogy a közönség többet követel Homerból és családtagjaiból, így a műsor hamarosan kikerült a show-ból és elkezdte önálló szereplését. Ulmann később perrel fenyegetőzött, mondván, hogy az ő szellemi terméke is a Simpson család, ám nem járt sikerrel. (Műsorát pedig 1990-ben meg is szüntették.) 

3. Bemutatják a sorozat első epizódját (1989. december 17.)

3_4.jpg
Már 1989 szeptemberére betervezték a szezonnyitót, a "Még egy ilyen remek estét" című epizóddal, ám mivel a tesztközönség túl morbidnak ítélte, így végül '89 december 17-én startolhatott el világhódító útjára a 20 perces epizódokkal rendelkező sorozat. Az első epizód a "Simpsonék karácsonya" címet viselte. Ebben a részben csatlakozott a családhoz, a kutya Kis Krampusz. 

4.Minden idők legnézettebb Simpsons epizódjával indul a 2. évad (1990 október 11.)

4_3.png
Ma amikor minden elérhető az interneten, (a készítők maguk pakolják fel a sorozat honlapjára az epizódokat.) és a sorozat nézettsége 2 és 6 millió között mozog, elképzelhetetlen az 1990-es évek eleji nézettség. A Bart megbukik című epizódot konkrétan, több mint 33 millió ember nézte meg a televízióban 1990 októberében, ez rekord az animációs filmek történetében. 

5. Bemutatják az első Threehouse of Horror epizódot (1990 október 25.)

5_5.jpg
Ma már általában egy évad fénypontját jelenti az éves Haloween-i különkiadás, ám a készítők 1990-ben még pusztán egy ilyen meglepetésepizódot szerettek volna csak elkészíteni. Ezekben az epizódokban aztán tényleg megtörténik, és az elmúlt majd negyedszázadban tényleg (szinte) minden meg is történt. Az első ilyen jelelgű epizódból kiemelném a "Holló" című klasszikus feldolgozását. 


6. Bemutatják az első flashback epizódot (1991. január 31.)
6_2.png
A visszatekintő epizódok ma is bevett epizódformátumnak számítanak a sorozatban, ám a '90-es években láttuk belőlük a legtöbbet. Szemtanúi lehettünk Lisa, Bart és Maggie világrajövetelének is, de láthattuk Homer és Marge esküvőjét is. Az első ilyen jellegű epizódban Marge és Homer gimnáziumi találkozását láthattuk. 

7.Danny de Vito az első világsztár aki szinkronizál a sorozatban (1991. február 21.)

7_2.jpg
Az évek során színészek, énekesek, sportolók, politikusok (Tony Blair például) szinkronizáltak egy-egy szerepet a sorozatban. Az első igazi világsztár aki egy szereplő hangját kölcsönözte, a Rózsák háborúja című film rendezője, és a Smaragd románca című film rendezője Danny DeVito volt. Az alacsony termetű színész Homer féltestvérét, Herbertet szinkronizálta, aki testvére miatt milliomosból földönfutóvá válik.("Merre vagy ó én bátyám" című epizód.) A karakter még egyszer visszatért a harmadik évad utolsó részében. 


8.Michael Jackson vendégszereplésével indul a sorozat harmadik évada (1991.szeptember 19.)
8_1.jpg
A"Pop királya" óriási rajongója volt a sorozatnak, ám szerződése lehetetlenné tette volna, hogy szerepeljen is a sorozatban. Az alkotók így cselhez folyamodtak, és Jacksont felkérték egy szerepre, ám azt híresztelték, hogy Jackot egy "John Jay Smith" nevű valaki szinkronizálta, aki tudta utánozni az énekes hangját. A közhiedelemmel ellentétben a dalokat nem Jackson énekelte, hanem Hank Azaria, akinek a hangját géppel változtatták meg. 

9. Homer és Bart "vendégszerepelnek"' Michael Jackson videoklipjében (1991. november 11.)
9_1.jpg
A '90-es évek elejére máris kult státuszt ért el a sorozat, és a szereplőkkel mindent igyekeztek eladni. Az egyik legemlékezetesebb ilyen "árukapcsolás" 1991-re datálható, mikor is Bart és Homer szerepeltek Michael Jackson "Black Or White" című videoklipjében. Fontos megjegyezni, hogy a klip hosszabb változatáról van szó!


10. Otto az első mellékszereplő, aki főszereplő lesz egy epizódban (1992. május 7.)
10_2.jpg
Az elmúlt évtizedekben már megszokott, hogy az évadból 5-6 rész egy mellékszereplőt helyez a középpontba, ám 1992-ben ez még nem így volt. A drogfüggő buszsofőrt megtenni egy epizód főszereplőjének merész húzás volt, ám bejött, hiszen az "Otto Show'" még ma is nagyon közkedvelt epizód. 

11. Bemutatják a sorozat 100. epizódját (1994. április 28.)
11.jpg
Sokak szerint egy sorozat onnantól számít átütő sikernek, hogy eléri a 100. epizódot. Ezzel a kijelentéssel lehet vitatkozni, ám az tény, hogy Simpsonéknál nem volt kérdés, hogy öt évadig kitart a lendület, és sor kerül a jubileumi epizódra. A Bart és Sintér igazgató kapcsolatára épülő epizód az egyik legjobb része az ötödik évadnak. 

12. Bemutatják az első jövőben játszódó epizódot (1995. március 19.)

12_1.jpg
A hatodik évadra növelték a készítők az epizódok számát, és talán emiatt is vezették be az új epizódformátumot vagyis a jövőben játszódó epizódokat. Az évek során több ilyen epizóddal is találkozhattunk, ám nem kérdés, hogy az első ilyen volt a legjobb. Lisa esküvője az epizód cselekménye szerint 2010. augusztusában volt, lebonyolítva és talán nem sokan fogadtak volna arra, hogy a sorozat még akkor is menni fog. 

13."Valaki" lelövi Mr Burnst. (1995.május 21.)

13_1.jpg
A Dallasban 1980-ben játszották meg a készítők, hogy Jockeyt lelőtték az évad utolsó jelenetében, majd több hónapot kellett várni, hogy a nézők megtudják ki is volt a tettes. Simpsonék ugyanezt játszották el a 6. évad végén és a 7. szezon elején is. A kiváló történet végül egy igazán meglepő csavarral zárult. Ajánlom a 138. epizódot, amelyben több alternatív jelenetben is láthatjuk Mr. Burns lelövését. 

14. Felbukkan Homer anyukája (1995. November 19.)
14_1.jpg
Nem véletlen, hogy Homerból egy elhízott, alkoholfüggő elhanyagolt valaki lett, hiszen anya nélkül nőtt fel. Főhősünk abban a hitben élt, hogy édesanyja elhalálozott, ám Mona egyszer csak előkerült. A listán két tény miatt szerepel ez a történés: Egyrészt egy nagyon fontos epizódszereplő bemutatását láttuk ekkor, másrészt pedig ekkor jelentek meg leginkább a sorozat drámai erősségei. 



15.Az X akták sztárjai vendégszerepelnek a sorozatban (1997. január 12)

15.jpg
A sorozat életében többször előfordult, hogy egy élőszereplős sorozat karakterei a saját hangjukat kölcsönözték egy epizódban, ám az X akták paródia kiemelkedik ezek közül. Gillian Anderson és David Duchovny végig jelen vannak az epizódban, amely akár egy X-akták epizódnak is simán elmehetne. Aki még nem látta az nézze meg a '90-es évek két meghatározó sorozatának kettő az egyben epizódját.

16. Bemutatják az IMDB szavazók által legjobbnak tartott epizódot (1997. május 4.)
16.png

Idáig még nem találkoztam olyan epizóddal, amelyik több nagyobb fórumon is első lenne a "Minden idők legjobb Simpsons" epizódja témában, így a legnépszerűbb filmes oldal örökranglistájának első helyezettjének bemutatását említeném meg. Az epizód jelenleg 9.3 ponttal ál laz IMDB-n. Aki még nem látta, azonnal pótolja. 


17.Kiderül ki is valójában Sintér felügyelő (1997.szeptember 28.)

17_2.jpg
A 9. évad elejét az "aranykor" lezárásának, ezt az epizódot pedig a hanyatlás kezdetének tartják a törzsrajongók. A történet szerint Sintér igazgatóról kiderül, hogy egy Armin Tamzarian nevű csaló, aki csak Sintérnek adta ki magát, és mikor felbukkan az igazi Sintér, ez bonyodalmakhoz vezet. Merész húzás volt megváltoztatni egy kulcsszereplő háttértörténetét (és ha ezt ugye vissza is vonták az epizódban), a rajongók haragját is kiváltották a készítők ezzel a húzással. 

 18. A Simpson család szerepel a Super Bowl előtti műsorsávban/Elindul a Family Guy (1999.január 31.)

18a.png

Az NFL döntőjét követő műsorsávba bekerülni mindig is kiváltság volt, Simpsonéknak ez kétszer (1999-ben és 2005-ben adatott meg.) A finálé után a műsorok nézettsége ugrásszerűen megnő, és így volt ez a két levetített epizód esetében is.  A nem túl jól sikerült epizódban Springfield férfi lakossága a Super Bowlra látogat, Homer vezetésével. 18b.jpg

 

1999. Január 31. azonban nemcsak a Super Bowl-ról (és John Elway visszavonulásáról) híres, hanem a Family Guy indulásáról is. Peter Griffin és családja a Simpsonst követő műsorként debütált a FOX-on. Ez volt az a pillanat, mikor a Simpson család vetélytársra lelt az országos adók rajzfilmjei között is. 



19. Maude Flanders halála (2000. február 13.)

19_2.jpg
A "Horror lombháza" epizódokban már láttunk meghalni fontos karaktereket, ám Flanders oldalbordájának elveszítése más volt. Itt tudtuk, hogy Maude nem fog feltámadni (mint a "Vakond", hanem örökre búcsút vehetünk tőle. A karakter kiírása mögött az állt, hogy a Maude hangját adó Maggie Roswell összeveszett a kreátorokkal. Maude persze azóta néhány alkalommal visszatért, de a sorozat kánonjában halottként van elkönyvelve. 

20. A Simpson család megjósolja Donald Trump elnökké választását (2000.március 19)
20.jpg
Simpsonék már többször is "megjósolták" a jövőt, (FIFA korrupciós botrány, videotelefon, sőt sokak szerint még 911-et is előre látták a készítők.) ám nem volt még egy olyan találó jóslatuk, minthogy Donald Trumpból elnök lesz. A "Bart a jövőben" epizódban hangzik el az elnökké avanzsáló Lisa szájából, hogy Trump elnöktől borzalmas gazdasággal rendelkező USA-t örököltek. (A magyar szinkronban nem hangzik el Trump neve.) A jóslatot azután kezdték komolyan venni, hogy az egykori "ingatlankirály" ezúttal már a republikánus színekben jelöltette magát elnöknek. 

21. Elindul az Animation Domination műsorfolyam Amerikában (2005. május 1.) 


21_1.jpg
A Simpsons 2005 tavaszán még mindig a FOX zászlóshajója volt, ám immáron egy műsorfolyam részeként. Az Animation Domination volt a gyűjtőneve a FOX vasárnap este 8 és 10 között vetített animációs műsorsávjának. A műsorsávban Simpsonék mellett olyan sorozatokat vetítettek többek között, mint a Family Guy az Amerikai fater, vagy  a Texas királya. Bár a Family Guy és a Simpsons továbbra is változatlan időben megy a FOX-on, az Animation Dominationt 2014 szeptemberében beszüntette a csatorna.  

22. Bemutatják a Simpson család mozifilmjét (2007. július 27.)

22_1.jpg
2007-ig kellett várnunk a "filmre, amely 20 évig készült". A film világpremierje Amerika, Springfield nevű városaiban volt, majd szép lassan az egész világ láthatta Springfielf lakosainak megpróbáltatását egy búra alatt. A film kirobbanó sikernek bizonyult világszerte, mind a kritikusok, mind a rajongók körében. A második Simpsons film valószínűleg a franchise befejezését fogja jelenteni, de arra még nagyon-nagyon sokat kell várnunk. 


23. Marge Simpson szerepel a Playboyban (2009. november 1.)


23.jpg

Hugh Hefner nagy rajongója a Simpson családnak, így a "nyuszis" magazin ura elérte, hogy a sorozat bemutatásának 20. évfordulójának hónapjában Marge Simpson legyen a magazin címlapján. Mondanom sem kell, hogy példátlan, hogy egy rajzfilmfigura volt a magazin címlaplánya. 



24. Összejön "Nedna" (2011. május 22.)

24_1.jpg

22 év után döntöttek úgy az alkotók, hogy meg kellene változtatni, két jól ismert karakter életét. A pár a 22. évad utolsó részében kezdte kapcsolatát (Korábban a 11. évadban Edna már féltékennyé akarta tenni Sintért, Flanderssel.), amely azonban rögtön gödörbe került. Az alkotók arra kérték a rajongókat, hogy szavazzanak a páros jövőjéről, és elsöprő többséggel az igenek győztek. A bejelentésre a 23. évad 1. részében került sor, házasságukat pedig a 20. részben jelentették be. Az élet, melyen ezúttal sajnos a valódi életet értem, sajnos közbeszólt. 

25. Bemutatják a sorozat 500. epizódját (2012. február 19.) 


25_2.jpg
A jubileumi epizódok általában nem sikerülnek túl emlékezetesre, és a félezredik rész sem volt sajnos kivétel. Az epizód, amelyben Simpsonékat kipaterolják Springfieldből, az 500 kanapé gag-ből álló intro az egyetlen emlékezetes jelenet. 


26. Oscar-díjra jelölik Maggie Simpson rövidfilmjét (2013. február 24.)

26_2.jpg

2012 nyarán vetítették a Jégkorszak 4. része előtt, a Maggie főszereplésével készült rövidfilmet. A roppant aranyos filmecske nagy siker lett (És a Jégkorszaknak is pénzt hozott, hiszen sokan csak a Simpson baba miatt ültek be a moziba.) A rövidfilmet Oscar-díjra jelölték, ám a díjat végül nem kapta meg 2013. februárjában. 


27. Meghal Marcia Wallace, és vele Edna Vadalma karaktere is (2013. október 25.)
27_2.jpg

A kezdeti időkben, még mint vendégszereplőt olvashattuk a stáblistán Marcia Wallace nevét, ám a színésznő egyhamar állandó résztvevője lett a sorozatnak Edna Vadalma hangjaként. Wallace 176 epizódon keresztül szinkronizálta a tanárnőt, akinek a karaktertörténetét két évvel korábban változtatták meg az írók. A színésznő 2013. október 25-én, rákban hunyt el 70 évesen. Edna karakterét utána még néhány epizódban láthattuk, ám a szinkronhang iránti tiszteletből az alkotók kiírták karakterét a sorozatból. 


28. Egy Emmy díjas szereplő meghal /Bemutatják a Family Guy és a Simpsons közös epizódját (2014. szeptember 28.)


28a.jpg
Az alkotók még 2013 őszén elhintették, hogy egy olyan karaktert eltávolítanak a sorozatból, akinek a szinkronhangja Emmy díjat nyert korábban. A 26. évad szezonnyitójában el is követték a "karaktergyilkosságot", ám nem azt kaptuk amit vártunk. Gondolkozhattunk, hogy Simpsons nagypapi, Moe, Apu esetleg Ropi bohóc mond-e búcsút a sorozatnak, ám az írók a könnyebb utat választották: Ropi édesapját, Krustofsky rabbit írták ki a sorozatból. Egy olyan karaktert, aki 3 epizódban vendégszerepelt...


28b.jpg

Ugyanezen a napon végre bemutatták a Simpson család és a Family Guy crossover epizódját is, amely a Family Guy aktuális szezonjának szezonnyitójaként funkcionált. A történet szerint Peter Griffinék Springfieldben szállnak meg, és összebarátkoznak a Simpson családdal is ,egészen addig ameddig ki nem derül, hogy Peter kedvenc söre, Homer kedvenc sörének másolata. Az epizód végül egy értelmetlen bunyóban csúcsosodik ki, amely nem nyerte el a rajongók tetszését. 

29. Homer és Marge "elválnak" (2015. szeptember 27.)

29.jpg
A sorozattörténelem legnagyszerűbb házaspárjának válását is hasonlóképpen reklámozták, mint egy évvel korábban a "valaki meghal" epizódot, és ezúttal is a könnyebb megoldást láttuk. Az egész epizód bármennyire is fordulatos volt, pusztán néhány ember álmában játszódott le. 


30. Balfék Bob végre "megöli" Bart Simpsont 2015. október 25.) 
30_2.png
Balféb Bob 1990 óta az egyik legkedveltebb mellékszereplője a sorozatnak. Ő volt az, aki börtönbe juttatta Ropi bohócot, majd mikor őt sittelték le, bosszút esküdött Bart Simpson ellen. Az évek folyamán több, mint féltucat alkalommal próbálkozott, sikertelenül. A 2015 őszén vetített THOH-ban aztán végre megtörtént a nagy pillanat. Bár nem volt kanonikus az epizód, és ezt a történetet is elrontották az alkotók (Nagyon túl lett tolva a gyilkosság utáni sztori.), ez mégis egy fontos pillanat volt a sorozat történetében. 

süti beállítások módosítása